6. Sziklamászó Piknik a Megyeren

Október 4.-én hatodik alkalommal gyűltünk össze a Megyer-hegyen a hagyományos Sziklamászó Piknikre és azt kell mondanunk: megint egy szuper napot zártunk!

Bár a hét elején még az időjárás miatt izgultunk, pont erre az egy napra kaptunk igazi mászóidőt – se túl meleg, se túl hűvös, pont ideális a sziklára.

Rengetegen jöttek fel a hegyre, sokan az Egyesületből, de új arcokat is bőven láttunk. Több gyerkőc most próbálta ki először a mászást – hatalmas élmény volt látni a mosolyokat, amikor elérték a standot.

Aki nem mászott, az is talált magának programot: volt, aki bringával jött fel, mások csak piknikeztek, beszélgettek, napoztak, nézték a mászókat. A pogácsa, zsíros kenyér, pizza, frissen sült lángos és egy kis tokaji bor pedig gondoskodott róla, hogy senki ne maradjon éhesen vagy szomjasan.

A hangulat egész nap igazi családias piknik volt – mindenki hozott egy kicsit magából és együtt lett belőle, egy szuper nap a hegyen.

Köszönjük mindenkinek, aki eljött, mászott, segített, sütött-főzött vagy csak jókedvet hozott magával!

Jó étvágyat a képekhez, jó pihenést és találkozunk tavasszal a 7. Pikniken! 

Akik nélkül nincs Sziklamászó piknik a Megyeren:

  • A Zemplén Fanatik Egyesület lelkes tagsága és állandó támogatóink…
  • Zemplén Kalandpark Sátoraljaújhely
  • Kövér Cukrászda Sárospatak
  • Seres pékség
  • Kispatak 2000 KFT
  • Ristorante Collegno Sárospatak
  • Götz Pincészet
  • Rapidnyomda.hu KFT
  • Pataqua KFT
  • Sárospatak Város Önkormányzata

Fotó és videó: A Borfotós

A friss hegyi lángost a Bereczky családnak köszönhetjük! Zseniális volt!

Megosztás: