Zempléni aranyásók túrája, elfeledett aranybányák és ezernyi horpák vidékén

Írta: Gyarmati Éva

Mondhatjuk, hogy tipikus nő, hiszen már reggel arra ébredtem, folyamatosan a túrán jár az eszem… mindenkinek küldtünk emailt? Lesz elég kitűző? Ha esik az eső, le kell mondanunk az egészet? …és még sorolhatnám a gondolatokat, amiből, mint mindig, egyetlen félelmem se vált valóra.

2023. május 13-án szerveztük meg az első közös túrát a Zemplén Fanatik Szabadidősport és Természetvédelmi Egyesülettel. Hihetetlen jó volt látni, ahogy a regisztrációs űrlapok érkeztek vissza az esemény megosztása után. Nem árulok el titkot, ha elmondom, a rendezvény (vagy mondhatnánk mozgalomnak is) célja minél több ember számára megmutatni, nem kell külföldre utaznunk azért, hogy az ember szája tátva maradjon és igazi természetközeli élményben vehessen részt. Szeretnénk, ha minél többen megismernék a Zempléni-hegység vidékének szerintem egyedülálló szépségét és hangulatát, és egyre többen indulnának útnak akár kisebb csoportokban az itt megismert új túratársakkal vagy az újonnan gyűjtött információk birtokában akár önállóan is túrázni.

Az első alkalomra fél napos programot hirdettünk ki, amelyre mindenki már a meghirdetett gyülekező időpont előtt megérkezett, nem ijedve meg az esőre hajló felhőzettől és a közúti forgalomtól, ami sajnos egy-egy túrázónak bizony útját keresztezte. 23 kétlábú és 2 négylábú aranyásó jelölt túrázó indult útnak a Telkibánya közeli Kánya-hegy lábától, azaz az Erdész-Bányász Barátság nevű hangulatosan kialakított szabadtéri pihenőtől. A Jó-hegyre vezető kellemes kaptató mindenki számára könnyűszerrel leküzdhetőnek bizonyult, és figyelve a megfelelő energiaszintre, igyekeztem értékes tápanyagforrást biztosítani jutalomként néhány a túrázással kapcsolatos kérdés megválaszolása után a résztvevő kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A vajkaramelláink elmajszolása és a közeli horpák felfedezése után, hamar búcsút kellett volna intenünk a „B” túrára jelentkezőktől, azonban a kis kincskeresők még tartogatták energiájukat a Fehér-hegyi kőfejtőre vezető emelkedőre, ahol a befektet munka hamar megtérült, hiszen hatalmas mosollyal és csillogó szemekkel búcsúztunk el Tőlük. A hosszabb útra indulók se maradtak souvenir nélkül, hiszen egy-két apróság az ő zsebeikben is elfért, amit a hegyoldalban ejtett tájseb morzsalékaiból gyűjtöttek. Programunk következő állomása a Kánya-hegyi kőfolyás volt, ahová minden bizonnyal időkapun mentünk keresztül, amit a két játszadozó kutyus látványa, a sok-sok közös beszédtéma és hangos nevetések miatt nem vettünk észre, hiszen érzetre percek alatt felértünk a több mint 2 km-es útszakaszon, 147 méter szintemelkedést magunk mögött tudva. A valószínűsíthetőleg 15. század során a vidéket megrázó földrengés által keletkező sziklatömbök és omladékok adták a rövid, de annál fontosabb uzsonnánk elfogyasztásának helyét. Megtörtént a csere-bere, mindenki megkóstolta milyen finomsággal készült a másik, majd utunk felét letudva a Lipót-akna felé vettük az irányt. A felszíni bányászat maradványa a rendkívül különleges látványú Horpa-mező, ahol helyenként 5 méteres magasságbeli különbségeken keresztül vezetett minket az ösvény az egykori aranyásók munkája miatt. A csapat számára nem volt kérdés, hogy az egyébként piros manók által jelölt tanösvényt elhagyva megnézzük-e a közelben megtalálható Mária-tárót. A térképem szerint egyébként 40-45 perces kerülőt nagyjából 20 perc alatt megtette a profi csapat és továbbra is hatalmas nevetések között poroltuk össze bakancsainkat a helyenként nehezen követhető ösvényen. A Teréz-táró előtt található pihenőnél a tanösvény kialakítói jószándékkal egy szemetes ládát helyeztek ki, ami sajnos, de hamar megtelt az eddig itt járók által. Az amúgy befogadható mennyiség 140 %-át próbálták a szemetesben hagyni azok, akik valamiért az elfogyasztott csemegék és italok csomagolását lecipelni már nem bírták, így az már nem csak a zsákban, hanem a földön is megtalálható volt. A mi csapatunkból viszont vették a fáradtságot és bár a teljes mennyiséget nem tudtuk levinni, de így is 3 nagy zsákot töltöttünk meg, az amúgy ezáltal elszomorító látványú pihenőhelyről. Utolsó útszakaszunk vette kezdetét, szépen lecsorogtunk Konczfalva lassan elfedésbe merülő ércfeldolgozó telepéig, ahol a Veresvízi-altáró mélyéről induló patak vize segítette az egykoron itt dolgozó bányászok dolgát. A rendkívül hangulatos romok mellett a völgy szépsége adta utunk utolsó látványosságát. A májusi erdő leírhatatlan zöld pompában vibrált, a délutáni napsugarak pedig helyenként beszűrődve adtak plusz varázslatot az egyébként is hangulatos ösvénynek.

A túrát kellemesen elfáradva, sokszor hasunkat fogva a nevetéstől tettük meg, és azt gondolom, hogy az egyébként sok idegen ember, mégiscsak jól ismerte egymást. Nem is sejtettük, de olyan túrázókat vonzott egy helyre és időben ez a program, akik a közös értékek és hobbi miatt, igazi csapatként értek vissza utunk céljába, vissza a pihenőhelyre.

Örülök, hogy megismerhettelek Benneteket, remélem, hogy mindenkivel hamarosan találkozunk!

A fényképeket köszönjük a túra résztvevőinek!!

Download file: Aranyasok-2023.gpx