Telkibánya-Füzér 50, országúti túra

Keresem a komfortosan tekerhető aszfaltot a Zemplénben és szerencsére egyre többet találok. Ebben a bejegyzésben Telkibányai indulással (és érkezéssel) Füzérig ajánlok egy szép kört. Telkibányáról a Trófeás vendégház előtti parkolóból indultam. Pálházáig egy álom az út, igazi országútis paradicsom. Friss aszfalt, szerpentin, emelkedők és gyors lejtők jellemzik az első 15km-t. Tovább tekerve Filkeházáig még elviselhető a gurulás bár ezen a szakaszon már van egy-két kátyú. Filkeházára érve a görögkatolikus templomkertben érdemes megállni egy kicsit pihenni, nasizni, kedves hely… van pad és lóca.

A következő pár kilométer nem kifejezetten vékonykerekű bringának való, oda kell figyelni merre fordítod a kormányt. A füzéri elágazás után megint jó az országút és szép is, csodás panoráma mindkét oldalra. Előttünk a közel 500 méter magas vulkáni szilacsúcson található a füzéri vár, hófehér falaival már messziről uralja a tájat. Folyamatos emelkedéssel érjük el a vár parkolóját, az utolsó szakaszon 14-15%-os emelkedőt kell legyűrni. Országúti cipővel inkább ne próbálj meg felmenni a várhoz…?

Lefelé a bringaúton gurultam ki a faluból, át Füzérkomlósra az egykori kisvasút végállomásig, a rakodóig. Ez a rövid bringaút szakasz az egyik legszebb a Zemplénben, bár minősége sajnos egyre rosszabb… de még tekerhető. Az akasztó-hegyi pihenőnél érdemes megállni, pazar a panoráma. Komlósról egy 10%os, combos emelkedő visz ki, de a táj szépsége feledteti ezt a kihívást is. Aztán megint jön a filkeházi sz@r út, majd Pálházától ismét az országútis álom. Bózsváig természetesen a kurta bringaúton tekertem… imádom, csak rövid! Az utolsó 10-esben van pár 8-10%-os emelkedő még, de a vége egy élvezetes, gyors szerpentin… ez doppingolt felfelé. Ja… és még Telkibányán belül is fel a hegyre vissza a parkolóba, szóval még egy emelkedő a végére!

A túra közel 51km, 930 méter szinttel. Nagyon szép kör, ajánlom figyelmetekbe!

Total distance: 50.78 km
Max elevation: 447 m
Min elevation: 155 m
Total climbing: 932 m
Total descent: -932 m
Average speed: 25.41 km/h
Total time: 02:47:19
GPX letöltése: Telkibanya-Fuzer-outi.gpx
Megosztás: